Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben
adott kijelentése, © 1992, Kálvin János kiadó

A kiadvány Eddie Cloer engedélyével, a Truth for Today sorozatban
megjelent írás fordításaként jelent meg.

Nyomdai sokszorosítás esetén a formátumnak és
betűtípusnak (Southern font) egyeznie kell az eredetivel.
Tíz példányt meg kell küldeni WBS Hungary
vagy jogutódja részére.

A világtörténelem legmeghatározóbb eseménye Jézusnak, Isten fiának emberi testben való eljövetele. Pál írt arról, hogy jóllehet Jézus Isten formájában létezett, nem úgy tekintett erre az Istennel való egyenlőségre, mint amelyhez minden áron ragaszkodnia kellett volna, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel , és emberekhez hasonlóvá lett (Filippi 2:6, 7). János írása szerint az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal (János 1:14).

Valaki azt mondta, olyannyira ember volt, mintha nem is lett volna Isten, és oly mértékben volt Isten, mintha egyáltalán nem is lett volna ember. Testté válása során olyan tökéletesen azonosította magát az emberi fajjal Jézus, hogy azonos módon született meg, mint ahogyan emberek születnek (Lukács 2:6), úgy növekedett, ahogyan emberek növekednek (Lukács 2:40), mindazon szenvedésen átesett, amelyen az emberek esnek át (Zsidók 5:8,9), és olyan testben élt, melyet betegség, romlás és halál támadhatott meg – egy olyan testben, melyet emberek halálba tudtak küldeni (Filippi 2:8,9). Teljes egészében ember volt, vagyis az Ember fia, és teljes egészében Isten volt, vagyis Isten fia (Zsidók 2:14, 17, 18). Egy személyben volt az isteni és az emberi tökéletes egyesítése.

Ezt az igazságot az evangéliumok megerősítik. Mindegyik evangélium megmutatja az egyházat, a mennyek országát, melyet Jézus a halála és feltámadása utáni első pünkösdön hozott létre.

Miközben tanulmányozzuk Krisztus életét az evangéliumokban, három igazságot ismerhetünk fel szolgálatával kapcsolatban: (1) az általa kitűzött missziót, (2) munkájának előkészítő jellegét, (3) és szolgálatának befejezetlen jellegét.

1. Az evangélium nyilvánvalóvá teszi, Jézus nem azért jött, hogy az egész világot evangelizálja személyes szolgálata során. Miután kiválasztotta apostolait, prédikálásuk számára nem adott az egész világra kiterjedő megbízatást. Azt mondta nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz (Máté 10:5, 6). Jézus Palesztinára korlátozta szolgálatát. Soha nem ment a Római Birodalom más országaiba. Az a küldetés, amelyet be akart tölteni, az által lett beteljesítve, hogy a világ egy igen kis területén hirdette Istent. Nem fér semmi kétség ahhoz, hogy egészen más módon végezte volna személyes szolgálatát, amennyiben az lett volna a célja, hogy az egész világot megtérítse. Más stratégiát és eltérő módszereket alkalmazott volna.

2. Az evangéliumok világosan rámutatnak arra, hogy Jézus élete, munkája és halála egy eljövendő dolog előkészítése volt. Hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa” (Máté 4:17). A hegyi beszédben, így tanította imádkozni tanítványait: „Jöjjön el a te országod” (Máté 6:10). Elővigyázatosan elkerülte azt, hogy az emberek tömegeit olyannyira elárasszák csodái, hogy egy földi király és királyság eszméi mögé sorakozzanak fel. Nem engedte meg a sokaságnak, hogy napirendjét és teendőit meghatározza. Amikor csodát tett, megkérte azt, akivel tette, „senkinek se szólj” (Máté 8:4). Tizenkét apostolt választott, és személyesen képezte őket, de nyilvánvaló, arra a munkára képezte ki őket, amelyet majd távozása után végeznek (János 14:19).

3. Az evangéliumok Jézus szolgálatát úgy ábrázolják, mintha az nem lenne befejezve. Jézus azt tette, aminek elvégzésére az Atya elküldte, azonban élete végső szakaszában felkészítette apostolait arra, hogy várjanak más eseményeket és kijelentéseket halála után. Azt mondta nekik: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János 14:26). Azt is mondta nekik: „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (János 16:13). Feltámadása után, közvetlenül mennybemenetele előtt megparancsolta apostolainak, hogy várakozzanak Jeruzsálemben, amíg meg nem kapják az erőt a magasból. Az erő megkapását követően a bűnbánatról és a bűnöktől való megváltásról kellett tanítaniuk minden nemzetet, kezdve Jeruzsálemben (Lukács 24:46-49).

Az Apostolok cselekedetei igazolja azt az igazságot, hogy Jézus szolgálata, halála és feltámadása az egyház létrehozásának vezérlő elveit rejtette magában. Az evangéliumok őszintén jelentik ki, és az Apostolok cselekedetei világosan illusztrálja az igazságot.

Tíz nappal urunk mennybemenetele után, pünkösd napján, a Szentlélek kiáramlott az apostolokra (Ap. Csel. 2:1-4). Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának evangéliumát első ízben hirdették. Felszólították az embereket, válaszoljanak az evangéliumra hittel, bűneik megbánásával, és a bűnök bocsánatára merítkezzenek be (Ap. Csel. 2:38; Lukács 24:46, 47). Háromezren elfogadták a felszólítást a hirdetett Ige hallatán, és bemerítkeztek (Ap. Csel. 2:41). Ily módon, miképp éjszakát követ a nappal, Jézus szolgálatát követően létrejött az Úr egyháza.

Az Apostolok cselekedetei többi része az egyház története Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a Római Birodalom más területein. Amikor az Ige ihletett hirdetését találjuk az Apostolok cselekedeteiben, a hallgatóság a prédikációra való válaszként az evangéliumnak engedelmeskedve az egyházhoz csatlakozik. Amikor egy missziós utazásról számol be a könyv, annak a célja gyülekezet létrehozása a világ új területein. Három missziós utazása során Pál gyülekezeteket hagyott mindenfelé a Római Birodalomban, Jeruzsálemtől Illíriáig (Római 15:19). Senki sem olvashatja el az Apostolok cselekedeteit a nélkül, hogy el ne bűvölné ismételten annak megértése, hogy az egyház Krisztus földi eljövetelének az eredménye.

Hallottam valakit egyszer, aki azt mondta: „Ugyanazokat a módszereket kell alkalmaznunk a világ evangelizálására, amelyeket Jézus alkalmazott. Mindannyiunknak tizenkét férfit kell magunk köré gyűjteni, és kiképezni az eljövendő munkára. Jézus megmutatja számunkra, miképp evangelizáljuk a világot.” Jézus bizonyára tökéletes volt mindenben, ami volt, és amit tett, azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy küldetése során nem az volt a feladata, hogy evangelizálja a világot – az volt a feladata, hogy az egyház alapjait lerakja. Az alapok lerakása szolgálta a világ evangelizálását. Amikor tehát ezt a feladatot elvégezte, olyan módszereket alkalmazott, amelyek ennek a megkülönböztetett feladatnak az elvégzésére voltak alkalmasak.

Az újtestamentum levelei elénk tárják annak az igazságnak az alkalmazását, hogy az egyház Krisztus földi küldetésének természetes gyümölcse. Az evangélium megerősíti ezt az igazságot, az Apostolok cselekedetei bemutatja, a levelek pedig alkalmazzák. A levelek megmutatják számunkra, hogyan válaszoljunk Krisztus életére azáltal, hogy a gyülekezetnek, vagyis az Ő lelki testének vagyunk részei.

Az újtestamentum leveleit olyan emberek számára írták, akik úgy választottak, hogy Krisztushoz jönnek hittel és hűséggel. Olyan időben éltek, amikor Krisztus életének, halálának és feltámadásának a hatása könnyen belátható volt. A Lélek által ihletett emberek vezették őket abban, hogy mi módon tiszteljék Jézust urukként, és mit tegyenek földi eljövetelével kapcsolatban. Minden levélben, ihletett utasításokkal biztatták Krisztus követőit, hogy Krisztus lelki testeként éljenek és szolgáljanak az egyházban. Amikor összegyűjtjük ezeket a leveleket, tulajdonképpen útmutatóként szolgálnak: megmutatják, miként éljünk és viselkedjünk Krisztus egyházaként bárhol és bármilyen körülmények között.

Számos következtetést vonhatunk le a levelekből azzal kapcsolatban, hogy miként kell viszonyulnunk Krisztus földi szolgálatához. Először is, Jézust urunknak fogadjuk el, amint hittel testének, a gyülekezetnek, részévé válunk. A hit végső megnyilvánulására Pál azt mondja: „Krisztust öltöttétek magatokra” (Galata 3:27). A levelek szerint senki sem adta át magát Jézusnak mindaddig, amíg nem vált teste, a gyülekezet, részévé bemerítkezés által, melyet hit, bűnöktől való elfordulás és Krisztusnak Isten fiaként való hitvallása előzött meg.

Másodszor, tiszteljük Jézus életét, halálát és feltámadását, amint Isten családjaként és lelki testeként, a gyülekezetként, élünk együtt és tartjuk istentiszteleteinket. Pál ezt mondta: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Továbbá ezt írta: „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Római 12:4, 5; vesd össze: 1 Korinthus 12:25-27). Amikor nem sikerül Isten családjaként élni és tartani az istentiszteleteket Krisztus gyülekezetének a lelki testén belül, akkor elveszünk abból, aminek a véghezvitele céljából Jézus eljött, és leromboljuk azt, aminek a létrehozásáért Jézus meghalt.

A teljes újtestamentum, tehát, egybefüggően tanítja számunkra, hogy az egyház, Krisztus lelki teste, Krisztus földi eljövetelének gyümölcse. Az evangéliumok megerősítik ezt, amikor megígérik az egyházat. Az Apostolok cselekedetei igazolja a bemutatott példákon keresztül, és a levelek ismételten megerősítik, amikor bemutatják működését.

Mivel az újtestamentum azt mondja, az egyetlen mód, hogy megfelelően viszonyuljunk Jézushoz, mint Isten fiához – aki megváltásunkért élt, halt, és támadt fel a halálból –, hogy egyházának részévé válunk, és annak hűséges tagjaiként élünk és szolgálunk, egyetlen kérdést kell feltenni: "Úgy élsz, mintha része lennél testének?"